Molière kigúnyolta a sznob polgárságot, az úri viselkedést, de ő maga azért szeretett kényelmesen, úri viszonyok között élni. Noha sokat nélkülözött életében, a francia király udvarában volt lehetősége bőséges lakomákkal is megjutalmazni magát.
Út a király asztala felé
Az 1658-as év a nagy kiugrás lehetőségét hozta a társulat és Molière számára: XIV. Lajos jelenlétében a Louvre egyik termében előadták Corneille egyik tragédiáját, majd Molière könnyed komédiáját, az azóta elkallódott A szerelmes orvost. Állítólag a király, aki illedelmesen unatkozott a tragédián, harsányan nevetett a komédián, s pártfogásába vette a művészeket. A társulat otthonra lelt s Molière elkezdhette “szárnyalását”. Első párizsi darabja, A kényeskedők, amely korának finomkodó társalgási stílusát gúnyolja, támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta, s Molière mellé állt. Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették, hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662 januárjában Molière és társulata beköltözhetett a királyi palota színházába. Ettől kezdve a király “mindenese” is lett. Ha a Lajos azt kérte, inni vitt neki, vagy a fürdésben segédkezett (ami ritkán fordulhatott elő, hiszen ismert, hogy a Napkirály fürdött a pénzben és a hódolatban, csak a vízben nem). A király délben mindig egyedül étkezett, egyetlen egyszer foglalhatott helyet valaki asztalánál – a megtiszteltetés az írót, Molière-t érte.A főúri kastélyokban az ebéd hat-nyolc, a vacsora nyolc-tíz fogásból állt. A fogások többnyire borjúból, tehénből készültek, de kedveltek voltak a szárnyasok is (páva, fogoly és a tyúk, később a pulyka). A böjti időben halat ettek. Édességként sütemények mellett mézespogácsát (mézeskalácsot) tálaltak a főúri asztalokra. Általában mézzel édesítettek, a nádcukor akkor még drága dolognak számított. Télen aszalt gyümölcsöt, nyáron friss gyümölcsöt fogyasztottak, később került hozzánk a narancs és a füge is. A nagy ivászatok a lakomák részei voltak. A bor valójában sokkal jobbnak számított, mint a fertőzött ivóvíz.
Molière szeretett és tudott élni. A legjobban a sült húsokért rajongott, főleg akkor, ha tojással vagy zöldséggel tálalták. Ma az egyik legismertebb tojásos sült csirkemell is az ő nevét viseli. Molière máig tartó népszerűségének titka darabjai drámai helyzeteinek élethűsége és az ember valódi természetének megrajzolása. Magyarra már a XVIII. század óta fordították olyan jeles szerzők, mint Kazinczy Ferenc, Arany László és Illyés Gyula.
Út a király asztala felé
“… akkor mutat igazi barátságot az ember a vendégei iránt, ha a tiszteletükre megterített asztal a nemes igénytelenséggel tündöklik, mert ahogy az ókori bölcs mondja, az ember azért eszik, hogy éljen, s nem azért él, hogy egyék.” (Molière: A fösvény, Ford.: Illyés Gyula)
Az 1658-as év a nagy kiugrás lehetőségét hozta a társulat és Molière számára: XIV. Lajos jelenlétében a Louvre egyik termében előadták Corneille egyik tragédiáját, majd Molière könnyed komédiáját, az azóta elkallódott A szerelmes orvost. Állítólag a király, aki illedelmesen unatkozott a tragédián, harsányan nevetett a komédián, s pártfogásába vette a művészeket. A társulat otthonra lelt s Molière elkezdhette “szárnyalását”. Első párizsi darabja, A kényeskedők, amely korának finomkodó társalgási stílusát gúnyolja, támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta, s Molière mellé állt. Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették, hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662 januárjában Molière és társulata beköltözhetett a királyi palota színházába. Ettől kezdve a király “mindenese” is lett. Ha a Lajos azt kérte, inni vitt neki, vagy a fürdésben segédkezett (ami ritkán fordulhatott elő, hiszen ismert, hogy a Napkirály fürdött a pénzben és a hódolatban, csak a vízben nem). A király délben mindig egyedül étkezett, egyetlen egyszer foglalhatott helyet valaki asztalánál – a megtiszteltetés az írót, Molière-t érte.A főúri kastélyokban az ebéd hat-nyolc, a vacsora nyolc-tíz fogásból állt. A fogások többnyire borjúból, tehénből készültek, de kedveltek voltak a szárnyasok is (páva, fogoly és a tyúk, később a pulyka). A böjti időben halat ettek. Édességként sütemények mellett mézespogácsát (mézeskalácsot) tálaltak a főúri asztalokra. Általában mézzel édesítettek, a nádcukor akkor még drága dolognak számított. Télen aszalt gyümölcsöt, nyáron friss gyümölcsöt fogyasztottak, később került hozzánk a narancs és a füge is. A nagy ivászatok a lakomák részei voltak. A bor valójában sokkal jobbnak számított, mint a fertőzött ivóvíz.
Tojás Molière-módra
Hozzávalók:
1 db egész csirkemell, 8 db paradicsom, 8 db tojás, só, petrezselyem, spenót, margarin
mártáshoz:
50 g vaj, 30 g liszt, 5 dl csirkehúsleves, 1 db tojás 0,5 dl tejszín, só, fehér bors, citromlé
Elkészítés:
A csirkemellet sós vízben megfőzzük, és finomra ledaráljuk. Közben mártáshoz 30 g vajat felolvasztunk, hozzáadjuk a lisztet és együtt átforrósítjuk, majd ráöntjük a húslevest és 5 percig állandó keverés mellett főzzük. Hagyjuk kihűlni. Egy keveset kiveszünk és benne a tojássárgáját és a tejszínt simára keverjük, majd végül hozzáadjuk a maradék vajat is és az egészet visszakeverjük a többihez. A kapott mártást sóval, borssal, citromlével ízesítjük, két részre osztjuk, felét melegen tartjuk, másik felét elkeverjük a csirkehúspürével.
A paradicsomok tetejét levágjuk, belsejüket kikaparjuk és betöltjük pürével, majd egy margarinnal kikent tűzálló tálba tesszük és előmelegített sütőben közepes lángon 15 percig sütjük. Közben a tojásokat keményre főzzük és megpucoljuk. Tálalásnál a paradicsomok tetejére egy-egy kemény tojást teszünk, leöntjük a meleg mártással, és petrezselyemmel díszítjük.
Köretként vajas párolt rizst adhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése