A lekvárfőzés mindig is nagy munka volt. Pláne a hagyományos módon készült, sok-sok időráfordítással, türelemmel, figyelemmel. A szilvalekvár főzésére - ha lehet mondani - még fokozottabban igaz a bevezető mondat.
Viszont az eredmény meghálálja a ráfordított munkát. Szerencsére volt módom megkóstolni Szatmárban az üstben főtt, hagyományos szilvalekvárt és Erdélyben a máramarosszigeti, valamint dési piacokon fazékból árult mennyei ízű, sötétre, majdnem feketére főzött szilvaízt.Most egy eredeti leírás következik Magyarlétáról (Kolozs megye, Románia). Nagyon érdemesnek gondolom elolvasgatni és megnézegetni a fotókat...a sok munka, fáradság nem hiábavaló, az összefogás, türelem itt alapfeltétel. De mindenki jól jár. Mi is, akik most csak olvashatjuk az "Égigérőpaszuly blog" gazdája által leírtakat, melyet itt köszönök meg.
KÓSTOLTATOK MÁR CIBRÉT?
"És akkor amikor nem is számítottam rá, eljutottam egy szilvaíz főzésre, nagymama szülőfalujába, Magyarlétára*.
Mert az nem úgy van, hogy szilvalekvár minden évben készül, mert speciel Létán, a Sáriék kertjében kilenc éve nem termettek a fák. Már a besztercei szilvafák, mert más fajtából üstben főzött lekvárt nem lehet készíteni. Sári idén ki is akarta vágatni, legalább a paradicsomoknak jusson a napból, amikor a fák beindultak, és úgy tettek, mintha felélednének Csipkerózsika álmukból. És ezért jó, ha természetközelben lakunk, élünk, mert ezt észre is vesszük..
Megkegyelmeztek tehát a fáknak, ők meg őrületes terméssel jutalmazták meg tulajdonosaikat.
Most még tartott a jó idő, volt már annyi érett szilva, hogy érdemes volt belevágni.
Kis sátrat rögtönöztek, és felállították tehát a lekvárfőző üstöt a keverő szerkezettel együtt.
A szilvaíz főzése kalákában történik.
Most öten fogtak össze. Családonként mintegy 90 kiló szilvát „pukkansztottak”, azaz magoztak ki közösen. Az éppen soros lekvárfőző az üst mellett ült, és mozgatta a masszát, a többiek pukkansztották a következő napi adagot.
Hajnali hatkor kezdődött a főzés, először a „cibrét” készítették el. A cibre** tulajdonképpen az egyszer felforralt, összeesett szilva. Amikor egy adag megvan, kiöntik egy másik fazékba, az üstbe pedig megy a következő adag szilva. Amikor az összes szilvából cibre lett, kezdődik a lekvárfőzés.
A cibrével teli üstben folyamatosan keverik a lekvárt, és amint apad, feltöltik a maradék cibrével.
Miután az összes cibre elfogyott, még órákig kevergetik, míg olyan kemény nem lesz, hogy nem esik ki a felfordított kanálból.
A 90 kiló szilvából olyan 20-25 liternyi lekvár lesz.
Öt nap alatt 450 kilónyi szilvát pukkansztottak ki. A negyedik nap már kicsit fájt az ujjuk, leállni azonban nem lehetett.
A lekvárfőzés roppant fárasztó. Ráadásul a füstöt nem lehet irányítani, én például végigzokogtam azt a fél órát, ameddig kevertem.
A soros lekvárfőző viszi az ebédet a csapatnak.
Bár mi igazából csak kibickedtünk, az ebédből mégis kaptunk.
Köszönjük Sári, hogy ott lehettünk!
* Magyarléta a régi Aranyosszék s a mai Tordavármegye északnyugati határközsége, éppen a havasok alján. Kolozsvártól 31 km-re fekszik, domb tetején.
**A cibréből, vagyis a híg, alig főzött szilvalekvárból, régen befőttes üvegekben félretettek egy keveset, és ezt ették puliszka mellé, mint savanyúságot."
forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése